23.Rész~Lost.

Sziasztok!Nem lett hosszú,de beteg vagyok,itthon fekszem,ennyit tudtam.
Puszi,mindenkinek!!!:) Sok sok kommentet!:)))   
                                                                 *Zoé szemszöge*


Már három napja hogy eljöttem Onnan.Három napja ülök itthon és bámulom a tv-t,a lap topom képernyőjét,és mondhatom már kezd-kezd kifolyni a szemem,a mindennapi sírástól.Minden egyes alkalomnál,mikor kimegyek a fürdőszobába,szörnyedve nézem magam a tükörben.Mintha nem is én lennék.Kiszállt belőlem az élet.A jókedv.A derű.
Apával azóta talán 2x-3x beszélhettünk,olyan mintha észre se vette volna hogy hazajöttem.Hát igen,minden a régi.Egyedül,itthon a szobámba,a laptopom társaságában.Izgi...Minden 18éves lány erre vágyhat,mondhatom...Talán sok lány irigyel,amiért szoros kapcsolatom van a világszerte híres One Direction fiúival,de ennek hátránya is van...Nem bánom hogy megismertem őket,nem,azt nem...Csak ezt az egészet,hogy most a sok hülyeségem miatt rögtön tökre is tettem.Ez van...Ezt már nem lehet visszafordítani...Liamről azóta nem hallottam.Azt se tudom hazament-e már,nem tudom hol van,mi van vele...Egyszer beszéltem azóta Harryvel telefonon,de ő se mondott semmit,csak felőlem érdeklődőtt...

-Szia Zoé.Itt Harry.-vettem fülemhez a telefonom,és rekedtes hangjából rögtön felismertem ki az,nem is kellett volna mondania.-Csak gondoltam felhívlak hogy vagy.

-Élek.

-Csak hogy tudd,mindenkinek nagyon hiányzol,nem kellett volna úgy elmenned hogy senkinek nem szólsz egy árva szót sem.Lehet én megérdemeltem,de a többiek nem.

-Igaz.Talán senkivel nem kellett volna ezt csinálnom.-csuklott el a hangom,de nagy levegőt véve összeszedtem magam.-De hagyjuk ezt Harry,kérlek.Semmi kedvem ehhez.Mit szeretnél?

-Csak érdekelt jól vagy-e,és mivel te nem kerestél,gondoltam megteszem én.

-Hát,ez kedves,de nem kellett volna.Semmi nincs velem,itthon ülök,egyedül,a szobámban mint egy hatvan éves öregasszony akinek épp tegnap haltak meg a macskái...-hallottam ahogy felkuncog,aztán hirtelen újra komolyra fordult a hangja.

-Liam még nem jött haza.-ekkor a szívembe hasadt az a fájdalom amit 3napja éreztem,mikor elszaladt.

-M-mi?Hol van?-kérdeztem aggódva,mire Harry nagyot sóhajtott.

-Nem tudjuk.Nem jelentkezik.Nem veszi fel a telefont.

-Hát az fasza...És akkor mi lesz??

-Nem tudom.Egyszer csak lenyugszik,és hazajön.-próbált nyugtatni a vonal másik felén lévő göndörfürtös fiú.

-Remélem.Most megyek.Szia.-ennyit bírtam.Nem vártam meg a válaszát,csak ledobtam a telefonom az ágyamra és beletúrtam a hajamba.Miért vagyok ilyen szerencsétlen?




-Kicsim.-kopogott be az ajtómon apám,aki már szinte elidegenedett számomra.-Jól vagy?Már régóta nem jöttél ki innen.Mi a baj?Mióta hazajöttél alig láttalak,ha láttalak is csak piros kisírt szemekkel.

-Minden rendben apa.-mondtam hátha elhiszi,és békénhagy,de a gyanús tekintetéből kivéve nem nagyon hatottam meg.-Azon kívül hogy egy rakás szerencsétlenség vagyok,azon kívül hogy nincsen senkim,se barátaim,se apám...Akkor igen,jól vagyok.

-Mi az hogy nincs senkid?Én itt vagyok.Barátaid is vannak.

-Semmit nem tudsz rólam.-halkultam le,és odasétáltam az ablakhoz.

-Annyit amennyit mutatsz,annál nem is tudnék többet.Sose mesélsz.Az újságból kellett megtudnom azt is hogy mi folyik közted és Liam között?Most meg Harry?

-Nem is tudom miért nem mondtam el...Jaaaa.Tudom.Felesleges.

-Na ez az.Ha így állsz hozzá,akkor hiába kérdezem.-emelte fel a hangját,mire kicsit összerezzentem,nem is válaszoltam.-Tudod hogy mennyire szeretlek.Lehet nem mutatom,de nagyon hiányzol.-lépett közelebb egy lépéssel.

-És akkor én mit mondjak?Évek óta alig van apám.-megállt a szobában a levegő.Az egyetlen amit hallottam a szapora lélegzésem volt.Aztán...megtörte a csendet egy irritáló telefoncsöngés...Nem az enyém...Az ővé.

-Ki gondolta volna...-néztem rá lesajnálóan.-Ilyenkor se tudod kikapcsolni?

-Ezt muszáj.Liam az.-nézett a képernyőjére.

-Add ide.-vettem ki a kezéből a hatalmas érintőképernyős telefont.-Haló.Liam?

-Ki az?

-Én.Zoé.-hosszú csönd.-Hol a fenében vagy?

-Mit érdekel az téged?

-Mindenki miattad aggódik.-mondtam ingerülten.

-Leszarom.Leszarok mindent és mindenkit.Ők is ezt tették.

-Én sose szartalak le.-halkítottam a hangomon,és nagylevegőt vettem.

-De.-és letette.