23.Rész~Lost.

Sziasztok!Nem lett hosszú,de beteg vagyok,itthon fekszem,ennyit tudtam.
Puszi,mindenkinek!!!:) Sok sok kommentet!:)))   
                                                                 *Zoé szemszöge*


Már három napja hogy eljöttem Onnan.Három napja ülök itthon és bámulom a tv-t,a lap topom képernyőjét,és mondhatom már kezd-kezd kifolyni a szemem,a mindennapi sírástól.Minden egyes alkalomnál,mikor kimegyek a fürdőszobába,szörnyedve nézem magam a tükörben.Mintha nem is én lennék.Kiszállt belőlem az élet.A jókedv.A derű.
Apával azóta talán 2x-3x beszélhettünk,olyan mintha észre se vette volna hogy hazajöttem.Hát igen,minden a régi.Egyedül,itthon a szobámba,a laptopom társaságában.Izgi...Minden 18éves lány erre vágyhat,mondhatom...Talán sok lány irigyel,amiért szoros kapcsolatom van a világszerte híres One Direction fiúival,de ennek hátránya is van...Nem bánom hogy megismertem őket,nem,azt nem...Csak ezt az egészet,hogy most a sok hülyeségem miatt rögtön tökre is tettem.Ez van...Ezt már nem lehet visszafordítani...Liamről azóta nem hallottam.Azt se tudom hazament-e már,nem tudom hol van,mi van vele...Egyszer beszéltem azóta Harryvel telefonon,de ő se mondott semmit,csak felőlem érdeklődőtt...

-Szia Zoé.Itt Harry.-vettem fülemhez a telefonom,és rekedtes hangjából rögtön felismertem ki az,nem is kellett volna mondania.-Csak gondoltam felhívlak hogy vagy.

-Élek.

-Csak hogy tudd,mindenkinek nagyon hiányzol,nem kellett volna úgy elmenned hogy senkinek nem szólsz egy árva szót sem.Lehet én megérdemeltem,de a többiek nem.

-Igaz.Talán senkivel nem kellett volna ezt csinálnom.-csuklott el a hangom,de nagy levegőt véve összeszedtem magam.-De hagyjuk ezt Harry,kérlek.Semmi kedvem ehhez.Mit szeretnél?

-Csak érdekelt jól vagy-e,és mivel te nem kerestél,gondoltam megteszem én.

-Hát,ez kedves,de nem kellett volna.Semmi nincs velem,itthon ülök,egyedül,a szobámban mint egy hatvan éves öregasszony akinek épp tegnap haltak meg a macskái...-hallottam ahogy felkuncog,aztán hirtelen újra komolyra fordult a hangja.

-Liam még nem jött haza.-ekkor a szívembe hasadt az a fájdalom amit 3napja éreztem,mikor elszaladt.

-M-mi?Hol van?-kérdeztem aggódva,mire Harry nagyot sóhajtott.

-Nem tudjuk.Nem jelentkezik.Nem veszi fel a telefont.

-Hát az fasza...És akkor mi lesz??

-Nem tudom.Egyszer csak lenyugszik,és hazajön.-próbált nyugtatni a vonal másik felén lévő göndörfürtös fiú.

-Remélem.Most megyek.Szia.-ennyit bírtam.Nem vártam meg a válaszát,csak ledobtam a telefonom az ágyamra és beletúrtam a hajamba.Miért vagyok ilyen szerencsétlen?




-Kicsim.-kopogott be az ajtómon apám,aki már szinte elidegenedett számomra.-Jól vagy?Már régóta nem jöttél ki innen.Mi a baj?Mióta hazajöttél alig láttalak,ha láttalak is csak piros kisírt szemekkel.

-Minden rendben apa.-mondtam hátha elhiszi,és békénhagy,de a gyanús tekintetéből kivéve nem nagyon hatottam meg.-Azon kívül hogy egy rakás szerencsétlenség vagyok,azon kívül hogy nincsen senkim,se barátaim,se apám...Akkor igen,jól vagyok.

-Mi az hogy nincs senkid?Én itt vagyok.Barátaid is vannak.

-Semmit nem tudsz rólam.-halkultam le,és odasétáltam az ablakhoz.

-Annyit amennyit mutatsz,annál nem is tudnék többet.Sose mesélsz.Az újságból kellett megtudnom azt is hogy mi folyik közted és Liam között?Most meg Harry?

-Nem is tudom miért nem mondtam el...Jaaaa.Tudom.Felesleges.

-Na ez az.Ha így állsz hozzá,akkor hiába kérdezem.-emelte fel a hangját,mire kicsit összerezzentem,nem is válaszoltam.-Tudod hogy mennyire szeretlek.Lehet nem mutatom,de nagyon hiányzol.-lépett közelebb egy lépéssel.

-És akkor én mit mondjak?Évek óta alig van apám.-megállt a szobában a levegő.Az egyetlen amit hallottam a szapora lélegzésem volt.Aztán...megtörte a csendet egy irritáló telefoncsöngés...Nem az enyém...Az ővé.

-Ki gondolta volna...-néztem rá lesajnálóan.-Ilyenkor se tudod kikapcsolni?

-Ezt muszáj.Liam az.-nézett a képernyőjére.

-Add ide.-vettem ki a kezéből a hatalmas érintőképernyős telefont.-Haló.Liam?

-Ki az?

-Én.Zoé.-hosszú csönd.-Hol a fenében vagy?

-Mit érdekel az téged?

-Mindenki miattad aggódik.-mondtam ingerülten.

-Leszarom.Leszarok mindent és mindenkit.Ők is ezt tették.

-Én sose szartalak le.-halkítottam a hangomon,és nagylevegőt vettem.

-De.-és letette.

22.Rész~Csak egyedül.

Á,nagyon nagyon sajnálom hogy eddig nem hoztam semmit,nincs is kifogás rá,egyszerűen sose éreztem hogy most tudnék írni...:| De itt vagyok,egy elég szomorkás résszel!Elgondolkoztam hogy abba hagyom az írást,de aztán láttam a kommenteket,és meggondoltam magam.
Egyszóval,jó olvasást,és utólag mindenkinek BOLDOG ÚJÉVEEEET!!!:)





*Liam szemszöge*

Nem tudom hogy jól cselekedtem-e.Nem tudom mi volt ez az egész.Nem szoktam ilyeneket csinálni,sosem verekedtem kiskoromban se,mindig én voltam az a kisfiú,aki csak ült és csöndben legózott,vagy éppen a lányok haját húzogatta...Igen,ez voltam akkor.De most,mintha 180fokos fordulatot vettem volna.Ezek után nem is csodálkoznék ha a barátaim végleg megutálnának az élen  Zoé-val.Ez lehet hogy most csúnyán fog hangzani,de minden egyszerűbb lenne ha egyszerűen nem ismerném.Ha  akkor nem kedvelem meg.Felforgatta az egész banda életét.Tönkre tette a barátságomat Harry-vel,lehet hogy végleg...Amit rohadtul nem akarok.Ha-ha,vicces.Most arról beszélek hogy mennyire nem akarom elveszíteni a barátomat,ehhez képest előbb jól elvertem.Neki támadtam.Nincs mentségem.És most itt ülök a kormány mögött és csak úgy vezetek a semmibe,ködös tekintetemmel.Igen.Elmorzsoltam néhány könnyet.Kitört belőlem ez a sok minden.Az érzéseim,az hogy milyen egy seggfej vagyok.Mostanában a rajongókkal se vagyok az aki régen.Alig-alig állok meg nekik,nem vagyok online twitteren,egyszerűen eltűntem.Gondolom már téma is a világhálón.Az időt sajnos nem lehet visszafordítani...Sajnos...

                                                                            ***
*Zoé szemszöge*

-Harry jól vagy?-záporoztak az ágyon alakhoz,akinek csak ujjai mozzantak meg néha,gondolom az idegei lehettek...Fejét lefelé hajtottam,vállai minden egyes levegővételénél emelkedtek,és visszaereszkedtek.Megrökönyödve néztem őt és az előtte guggoló Louis-t aaki aggódva szólongatta legjobb barátját.

-Harry hívjunk mentőt?Nincs baj?-érkezett a szobába be Niall is,aki eddig Liam-et próbálta elérni.

-Nincs.-jött rövid,mormogó hang Harry irányából.Mikor végre felpillantott,rálátást kaphattunk felszakadt szájára,és kicsit zöldellő arccsontjaira.-Hova ment?-érdeklődött,gondolom Liam felől.
-El.Nem mondta hová,csak beszállt az autóba és elszáguldott.-hangzott el Nial szájából a válasz.Ő ment le Liam után,hogy lenyugtassa,de mint hallhattuk nem ment sokra...

-Már megint mi történt?-nézett először rám Louis,mióta itt vannak bent.

-Mindenek én vagyok az oka.-néztem le ökölbe szorított kezemre,amelyben már ujjaim el-el görnyedtek,olyan erősen szorítottam.

-Esküszöm olyanok vagytok mint az állatok.Valami baj van,és rögtön erőszakhoz kell nyúlni?Nem is értem Liam-et se...-húta fel magát Louis,miután elmondtam mi is történt.-Zoé,legalább neked lenne annyi eszed,hogy most már rendezd a dolgokat.Mi értelme mindkettőjüket hülyíteni???-nézett rám szemrehányóan,de igaza volt.Mindenben.

-Nem az ő hibája.csatlakozott be a beszélgetésünkbe Harry,aki feltámpászkodva felállt az ágyról,és a polcon lévő nedves törlőkendős dobozból kihúzott egyet.-Megint én csináltam.

-Jajj nem unjátok még ez?Az  egyik magát hibáztatja,a másik önmagát...Olyanok vagytok mint a gyerekek.Nevetségessé kezd már válni ez az egész.-állt fel Louis és kiment a szobából.Még hallottam ahogy eg nagyot sóhajt,és lemegy a lépcsőn.
Harry rám nézett,de nem bírtam megszólalni.Elfáradtam.Csak megráztam a fejem,és követtem Louis példáját,kimentem a szobából,át a sajátomba.
Előkerestem a telefonom,ami halványan világított,a kis akkumlátor jelezte hogy már csak 8% áll lehetőségemre.De,ennyi pont elég volt arra hogy elküldjek két SMS-t.
Igen neki,akinek mostanában annyi bajt és fájdalmat okoztam.Liam.Rámentem a névjegyére,ahol mosolygós arca fogadott...Egy végtelenül kedves,odafigyelő fiú,aki nemrég egy álattá változott,csak azért mert megint fájdalmat okoztunk neki.Elege lett,ahogy már nekem is.

"Sajnálom ami ezalatt a pár hónap alatt történt.Sajnálom hogy ennyiszer  csalódtál bennem,de hidd el több vizet nem fogok zavarni,nyugodtan haza jöhetsz,itt senki nem haragszik rád olyan nagyon véresen,mint ahogy te most azt gondolhatod...Mire hazajössz ígérem,hogy én már nem leszek itthon.Érzéseim ugyanazok,csak sokkal több fájdalommal...Puszi,Zoé."

Kétszeres átolvasás után végre rámentem a "küldés" gombra.Egy ideig még néztem ahogy kijelzi hogy  "üZenet kézbesítve",aztán rámentem a következő névjegyre:"Apa".
S most hogy így olvasom ezt a nevet eszembe jutott mióta nem beszéltem vele...

"Haza megyek.Hiányzol,szeretlek.Puszi a te kicsi Zoéd."

Telefonomat félre dobva feküdtem még vagy 5percet a plafont bámulva,de aztán elkezdtem pakolni.megvárom még mindenki elmegy itthonról,hisz tudom,nemsokára koncert próbára mennek.
Csendben,könnyeim társaságában pakoltam ruháimat a nagy bőröndömbe.Minden egyes ruhadarabról eszembe jutott valami ki emlék,amióta itt vagyok.Szinte már családként tekintek a fiúkra,fura lesz elmenni.
Egynél fel is kacagtam,egy elég rongyos pólónál,amivel NIall hányását takarítottuk fel...ne kérdezzétek minek tartottam meg,magam sem tudom...Csakez is egy emlék a sok közül.

                                                                        ***
Egy órába telt mire mindenki elment itthonról,így bőröndömet megfogva,halkan magam után húzva indultam ki a szobámból,még egyet hátra pillantottam...Hát igen...már szinte otthonommá vált ez a hely...És most elmegyek,és talán soha többé nem jövök ide vissza.Papírt és tollat kutatva értem le az ebédlőbe,és amint kezembe akadtak a keresett darabok,írni kezdtem.Elköszöntem,megköszöntem mindent,leírtam hogy mennyire fognak hiányozni.Letettem a pultra,és kimentem.Fogtam egy taxit és elindultam az igazi otthonomba.